DOMINIUM MARIANUM – MÁRIA URALMA

honlap a Szűzanya által vezetett engesztelési mű szolgálatában

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Az illusztrációk címei a lábjegyzetben1

 

B. Dombi Attila

Szent István és az „isteni idő” 2010-ben

az igaz-hamis, szent-bűnös mérlegén*

 

*A Szózat című folyóirat augusztusi számában

megjelent tanulmány bővített változata.



Mottó:

Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján. Felkiáltott: «Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján.»” (ApCsel 7,55-56)


Az emberek tömegét – benne sok keresztényt is – a módszeres szekularizáció2 „sikeresen” megfosztotta a transzcendens3 és az igaz befogadásának és tükrözésének képességétől. A transzcendencia és az igazság azonban a teremtett világot meghatározó tények maradnak, és mint olyan, minél inkább alkalmat és teret kell szerezni azok érvényesülésének. A mottó Protomártír Szt. Istvánt idézi, akinek nevét a Legenda Aurea így magyarázza: „Az István (Stephanos) név görög eredetű, latinul koronát, héberül normát jelent. István a vértanúk koronája volt, vagyis az első közülük az Újszövetségben, miként Ábel az Ószövetségben. Norma, azaz szabály és példa volt másoknak a Krisztusért való szenvedésben, a helyes cselekvésben, életvitelben és az ellenségért való imádkozásban.” Az Újszövetség két görög szót használ a koronára: a „stephanos” a sportversenyek győzteseinek koszorúja (2Tim 4,8; Jel 2,10), a „diadema” pedig a királyi korona (Jel 19,12). Szent István keresztnevének értelméből következően tehát egyéni hivatása „Szent Győztes Koszorú”, a püspökszentelés szertartásához hasonló Királykoronázás szentelményéből következően a közösségi karizmája „Diadémmal Koronázott”. Az „istvánság” lényegére mutatnak a mottóban idézetteket megelőző, illetve követő szentírási versek:

«Ti vastagnyakúak, ti körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a Szentléleknek, s mint atyáitok, olyanok vagytok ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megölték azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai, ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg.» Amikor ezt hallották, haragra gyulladtak, és fogukat vicsorgatták ellene. (…) Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat. Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: «Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!» Majd térdre esett és hangosan felkiáltott: «Uram, ne ródd fel nekik bűnül!» Ezekkel a szavakkal elszenderült.”(ApCsel 7,51-54.57-60)

A Szentlélekkel „megkoszorúzott” számára nyitott az ég, egységben van Krisztussal, az Égi Igazsággal, Aki tanítja, ihleti, segíti. Nem meglepő tehát, hogy Protomártír Szt. István ugyanúgy imádkozik megkövezőiért, mint Krisztus a keresztre feszítőiért, és éppen így válik elérhetetlenné a sátán számára. Az Atya becsapta a sátánt a Fiúban, Akit rábízott a Szentlélekre, hogy Szűz Máriában öltöztesse emberré; a keresztre feszített Fiú becsapta a sátánt a Szentlélekben, keresztre feszítőiért imádkozva, az Atya „kezébe” ajánlotta Lelkét; a Szentlélek becsapta a sátánt Szűz Máriában, Akinek igenje befogadta az embert szabadító, gyógyító, újjáteremtő, oltalmazó, üdvözítő, megszentelő Istent; a keresztény istengyermeki ember az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében becsapja a sátánt ellenségéért imádkozva. Ez az „istvánság” a magyar néplélek karaktere, aminél nincs szükség többre, hiszen ez a Minden!

Őseink sosem voltak pogányok, nemzedékről-nemzedékre őrizték az Ősevangélium ígéretét: „Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja a fejedet, te pedig a sarkát veszed célba.” (Ter 3,15) „Krisztus-váró”4 népként az Asszonyra figyeltek, várták a megígért Ivadékot, és az Asszony népévé lettek. Ennek fényében sajátosan elő-keresztény módon viszonyultak az Ég Urához, és rendezték fősége alá saját magukat, mindazzal amivel rendelkeztek. Éppúgy, amint a Szent Korona homlokzatán megjelenített Pantokrátor Krisztus fősége mindent alávet a csúcson levő Atyának, Aki mindent vissza is ad Fiának, hogy rendelkezzen vele. Krisztus, az Asszony-ivadék győztesként a mennyben trónol, ahova az Asszonyt felemelve meg is koronázta Őt. Ezért a kígyónak meg kell elégednie azzal, hogy az ivadékaik közötti kibékíthetetlen ellenségeskedésben az Asszony „sarkát”, azaz tulajdonát – a Kárpát-medencét – és népeit támadja. Főleg azt a népet, amelynek apostola, Szent István, a Szent Koronával adta az Asszonynak tulajdonát! Isten Anyját, Akit a Dicsőségben Uralkodó Krisztus megtett égi királynőnek, Szent István megtette örökös földi magyar királynőnek.

A rombolással foglalkozók ennek tudatában igencsak következetesen az igaz és szent ellenében dolgoznak, mégpedig „transzcendens” okkult módszerekkel, a „hazugság atyja” kötelékeiben. Ennek sajnos, ha tetszik, ha nem, általában a keresztények, és kimondottan a papság és főpapság lagymatag, olykor pedig hitetlen vagy egyenesen áruló volta teremt feltételt! Egyáltalán nem mellékes témánkra nézve amit az Exorcisták Nemzetközi Szövetségét megalapító Gabriele Amorth, a római egyházmegye ördögűző papja egy interjúban mondott: „Nem kételkedem abban, hogy a sátán éppen az Egyház vezetőit célozta meg leginkább, mint ahogyan a politikai és gazdasági élet vezetőit is. (…) De hála Istennek, itt van még a Szentlélek, aki oltalmazza az Egyházat: «A pokol kapui nem vesznek erőt rajta». A bukások, az árulások ellenére sem. Ez nem kell, hogy meglepjen. Az első áruló egy apostol volt, aki igen közel állt Jézushoz: Iskarióti Júdás. De az Egyház megy tovább a maga útján. Megoltalmazza a Szentlélek, s ezért a sátán törekvései csak rész-sikereket szereznek a számára. A sátán minden bizonnyal meg tud nyerni egy-egy csatát, fontosakat is, de sohasem a háborút.” Krisztus örökre legyőzte őt, csupán némi haladékot kapott, mert Isten előtt megvádolta a keresztényeket, hogy nem fognak kitartani Krisztus mellett. Ezért Isten megengedte a sátánnak, hogy kísértse a keresztényeket. Isten bízik a keresztényekben, hiszen győzelmükhöz Ő maga a hatásos fegyver. Egyéni harcaikban Isten erejével győzelmeket szerezhetnek, porig alázva így a sátánt. Csodálkozunk, hogy a sátán dühös?

Mindszenty József bíboros hercegprímás a kommunisták magyarországi hatalomra törése után meghirdette a Boldogasszony Évet. Ennek alkalmából 1948. január 1-jei, újévi beszédében Esztergomban így szólt: «Észbontóan fájó gondolat volna, ha az ősi Máriás magyar földről a hit, remény és szeretet megfogyatkozásával az Isten Anyját száműznők vagy száműzni engednők és Szent István történelmi érvényű szerződését botorul felbontanók, megsemmisítenők. E kapcsolat felbontása népi öngyilkosság volna. Ez lenne a végső haláltánc és a nemzethalál, az örvény, amelyből nem volna menekvés, kiemelkedés. Felelőssé teszek minden magyart, elsősorban a katolikusokat a nemzet eme biztos horgonyáért és a hozzá való görcsös ragaszkodásért, hogy a múlt évi nyilvános és ünnepélyes elkötelezettségeink nem lesznek csak merő jószándék, vízre írt betű, érett fejjel is csacska gyerekbeszéd.” „Prímásunk a Krisztus egyháza iránti szeretetét mindenkinél hősibb fokon gyakorolta: előre és tudatosan vállalta a legembertelenebb kínzásokat, a hosszú és megalázó börtönéletet. Élete alkonyán még azt is el kellett viselnie, hogy üldözői, egyháza legnagyobb ellenségei éppen a saját egyházi feletteseit használták föl ellene, és először hazájából, majd érseki székéből is eltávolíttatták. Páratlan megaláztatás volt ez. Szerte a világon neves személyiségek emeltek szót bíborosunk védelmében. Gyenge vigasz, hogy az egyházi vezetés ettől a Krisztus egyházát megszégyenítő lépéstől remélte az egyszerű hívek vallásgyakorlását megkönnyíteni. Ezzel szemben azt tapasztalhattuk, hogy helyzetünk ettől a lépéstől nemhogy könnyebb lett, de annál inkább rosszabbodott. Lenin örökösei, a harcos ateisták – ezúttal egyházi segédlettel – ismét megnyertek egy csatát. Ma nem túl ritka esemény a nyilvános bocsánatkérés, de ezért az árulásért mind ez ideig nem kért bocsánatot senki.”5

Szent István király a saját maga által érvényre juttatott végrendeletében a Nagyasszonyra hagyta örökségül a Szent Koronát – minden hozzá tartozó néppel, területtel és minden javaival – teljesítve Szűz Mária földön érvényesülő kegyelmi uralmának Istentől kijelölt feltételét. „Ezzel utódai nevében is lemondott a Magyarország fölötti tulajdonjogról és a főhatalomról, ami a római jogi mancipátusi örökbeadási szerződés szerint közjogilag is hitelesen ment végbe. Magyarország ettől fogva Szűz Mária birtoka, országa és alattvalója; nincs szakrális földi uralkodója, mivel ezt a tisztet Szűz Mária tölti be, akinek Magyarország fölötti főhatalmát a Szent Korona képviseli.”6 A méltatlanul mellőzött szent nemzeti ereklyénk, az Imre herceg királlyá koronázására készített miseruha – később koronázási palást – szöveghímzésén világosan fogalmaz a királyi pár: „Íme, a Kereszt fája, ó biztos reménye az üdvösségnek. Ellenségeit letiporván megdicsőül Krisztus. A Nagy Királynak szolgál a mennyei gyülekezet. Fölragyog az égben a Szent Anya képe. A trón az uralkodó és országló Krisztust hordozza. E kazulát István király és Gizella királyné készítette és ajándékozta a Fehérváron lévő Szűz Mária egyháznak a megtestesülés 1031. évében.” A kazulára hímzett szöveg dicsőítő-egzorcizáló (ördögűző) formula. A sátán ellen a leghatásosabb a felajánlás és a dicsőítés.

Az alkalomhoz készült liturgikus kellék ikonográfiája, szimbolikája az uralkodó pár tiszta, kiforrott, céltudatos szemléletét tükrözi, nem hirtelen helyzetváltozás függvénye. Fontos történelmi forráseleme, hogy Szt. Bertalan apostol a Szent Koronával szerepelt rajta, utalva az apostolnak a Szent-Koronás Arsakida-ősök nagy-örményországi térítő munkájára, amint egy Szelényi Károly által készített fényképen jól látható még. A palást későbbi „restaurálása” után már csak sapkának tűnik a Szt. Bertalan fején levő valami. A koronázási miseruha kész volt már amikor a vadászaton Imrére rontott a „vadkan”. Nem mellékes, hogy a gerazai ördögűzéskor (Lk 8,26-39) Jézustól a sertéskondába kérezkedik a légió ördög!? Szent Imre herceg halála a sátán mesterkedéseinek egy apró győzelme csupán. A „körülmények” miatt lett szükség a végrendelkezésre, amelyben következetesen érvényesül Szent István céltudatossága. Nyilván tudta a koronázási kazula készítője, és tudnia kellett az első viselőjétől kezdve minden megkoronázott királynak, hogy az Úr és a Szűzanya oldalán harcra rendeltetett, mint ahogy tudta az ellenség is, hogy mi vár rá. A palást hátán látható andráskeresztre hímzett mandorlában Krisztus kézzel áld, lábaival a sárkányon és oroszlánon, az ördög szimbólumain tapos. Szent István a Szűz Anya iránti felajánlásával elrejtette a rá bízott országot és népet Istenben, és mint aki tényleg jól végezte dolgát, nyugodtan halhatott meg.

A Szent Korona nem csak legszentebb, hanem legbeszédesebb ereklyénk is. Az örmény történeti hagyomány ápolja a Szent Koronán ábrázolt apostolok és szentek emlékét. Szakszerű, interdiszciplináris és előítéletmentes vizsgálata alapján megállapítást nyert, hogy az részleteiben szabályosan harmonizáló egységes egész, amelynek megtervezése és elkészítése több egyidejű feltételtől függött: a jellegzetes koronatípust megrendelő uralkodó kiléte és szándéka; a tervezést meghatározó Szentháromság-tan és a szabályos keleti keresztény ikonográfia; az örmények által használt többféle igényes technikával dolgozó műhely szakismerete és holléte. Ezen feltételek együttesen az ábrázolt vértanúk közül a legkésőbbi, Szt. Demeter halálának éve (306.) és a megrendelő hun udvar Kaukázus térségből való kivonulásának éve (373.) között álltak fenn. A két évszázada „politikailag korrekt” akadémikus történetírás elveti ugyan a szkíta-hun-avar-magyar utódlást, a Szent Korona és a koronázási palást történetének igaz tényszerűsége azonban ezt a hamisságot is leleplezi: Nagy Károly (742/768-814.) frank király 5. rablóhadjáratában (795-796.) az avar birodalom kincstárainak tartalmát 70 társzekérrel Aachenbe vitette. A kincsek között volt a hun-avar jogar és a Szent Korona is, amellyel Nagy Károly császárrá koronáztatta magát (800.) Rómában. Nagy Károlyt 814-ben a Szent Koronával és a jogarral együtt temették el. III. Ottó (980/983-1002.) német-római császár a Nagy Károly sírkamrájában 1000. tavaszán megtalált Szent Koronát és jogart azon év őszén Rómába vitte. Ottó korábban már a lengyel Boleszlávnak ígérte Attila koronáját, miközben azt a magyar István Arsakida-örökösként követelte. Ottó és II. Szilveszter pápa (999-1003.) úgy döntöttek, hogy a Szent Koronát a lengyel uralkodónak szolgáltatják ki. Szilveszter pápát azonban Gábriel arkangyal álomban figyelmeztette, hogy a Szent Koronát annak a követnek adja, aki másnap reggel érkezik. Másnap reggel Szt. Asztrik apát érkezett és a magyar Istvánnak kérte a koronát. A pápa engedelmeskedett az égi vezetésnek, megáldotta a Szent Koronát és missziós levélbe foglalt apostoli megbízatást adott hozzá, apostoli kereszttel. „Én csak apostolutód vagyok, de te apostol.” – írta a pápa Istvánnak. A „civilizált” Európa más vándornépek vérengzéseit sztereotip sémaként alkalmazta a „barbár” hunokra és magyarokra. Hitelt érdemlő források szerint azonban őseink a csaták fergetegén kívül kifejezetten keresztény módon viselkedtek: legyőzöttjeikhez irgalmasan, más népek egyházi és világi vezetőihez nagyvonalúan viszonyultak. A magyar kalandozások csupán a Nagy Károly által elrabolt kincsek nyomdokain haladva a Szent Korona és a hozzá tartozó „kelengye” visszaszerzését szolgálták.

Rendkívül értékes összefüggés mutatkozik meg, ha a Szent Korona keletkezési körülményeit és történelmét együtt értelmezzük a következő egyháztörténelmi ténnyel: a Kaukázustól délre fekvő, magyar földrajzi és közigazgatási nevekkel fennálló őskeresztény királyság püspöke részt vett a Niceai I. Egyetemes Zsinaton (325.), amely elítélve a krisztológiai eretnekségeket – kifejezetten az arianizmust, bennfoglaltan pedig a manicheizmust és gnoszticizmust –, kimondta Krisztus egylényegűségét (homoousziosz) az Atyával, és elfogadta – két püspök kivételével – az ún. Niceai Hitvallást. Ezt tükrözi a keresztpánt tetején levő Atya és a homlokrészén levő Fiú viszonya. A Konstantinápolyi II. Egyetemes Zsinat (381.) elítélte a pneumatológiai eretnekségeket – a pneumatikusokat és makedonianizmust –, kimondta a Szentlélek egylényegűségét az Atyával és a Fiúval, és elfogadta a Nicea-Konstantinápolyi Hitvallást, amelynek a Szentlélekre vonatkozó részét 370. körül már kidolgozták a kappadókiai egyházatyák. Ezt tükrözi az eredetileg a keresztpánt tarkórészén levő Szűz Mária-kép és annak keretéből sarjadó tulipán-galamb viszonya: a Szentlélek cselekvése a Szűz Máriában foganó Fiúra irányul – „az Atyától a Fiú által valósul meg”. Az uralkodónak, aki a Szent Koronával magára öltötte a Szentháromság-hitet, azt nyilván hinnie, az eretnekségek között pedig védenie és terjesztenie kellett. Ez a Szent Korona IV. századból mának szóló, transzcendens igaz tanúságtétele a keresztény ősmagyarok tiszta Szentháromsághitéről. Nem vitás, őseink között lehettek eretnekek, akár manicheusok is, de a Krisztus Isten-voltát és a Szentháromságot tagadó, házasságellenes manicheizmus nem volt, nem lehetett az ősmagyarok hite. Ha – per absurdum – az lett volna, akkor se akarhatunk ehhez visszatérni, hiszen azzal a sátán mellé állnánk, aki éppen Krisztus és a Szentháromság méltóságára törve inspirálta az összes eretnekséget! Jellemzően igaztalan, és nyilvánvaló önellentmondás a manapság terjedő Máni-imádók vádaskodása, miszerint Szent István a római egyház kedvéért kiirtotta az „igaz ősmagyar megváltó vallást”, ugyanis abban az időben a keletiek éppen Rómát vádolták a házasságellenes manicheizmussal a papi cölibátus szorgalmazásáért, a Magyar Egyházban pedig a Szent László által összehívott Szabolcsi Zsinat (1092.) védte az egyszer házasodott papokat, és a böjti fegyelmet is a keleti gyakorlat szerint erősítette meg.

Ma ugyanazok manipulálják a népet az egyházgyűlölő aktuál-manicheizmusba, akik Szent István emlékéből nyugatbarát pogány-gyilkost, országhatárokat nyitó kozmopolitát, reálpolitikus nemzetárulót faragtak. Aki az „István, a király” rockoperából csodálkozott rá az ősi értékek magasztosságára, mert tiltott volt a hiteles magyar történelem, azzal nem nehéz megetetni olyan szemenszedett hazugságot sem, miszerint a bizánci szertartás szerint megkeresztelkedett Koppánynak az Istvánnal végsőkig gerjedő konfliktusa keresztény-pogány ellentét volt. Hasonló hazugság sámánoknak vagy varázslóknak beállítani ősi szent táltosainkat, és véget nem érően folytatható a nemzet- és egyházromboló hamisságok lajstroma, amelyeknek a nem eléggé sajnálhatóan félrevezetett, jóhiszemű magyar emberek tömege dől be, akik a „politikailag korrekt” történetírásból kiábrándultan, őszinte, tiszta nemzet- és hazaszeretettel kívánnak az ősi gyökerekből megújulni. Amint viharos időben a fa csak saját gyökereiben bízhat, így nemzetünk fiai is a nehéz időben őseinkhez fordulnak. A Fő Tő(gyökér) azonban Krisztus és Egyháza, megfelelő gyümölcsökre pedig csak az a mellék(gyökér)ág várhat, amely bizalommal Krisztusnak viszi értékeit, mert Tőle átváltoztatva, megdicsőítve kapja azokat vissza. Ha ezt betartjuk, rövidesen látható lesz a Magyar Egyház Gyönyörűséges Arca azok számára is, akiknek ma még csak az egyháziak szeplőinek vizsgálatához van látásuk. Az Egyház ugyanis nem késlekedhet magához ölelni azokat, akik Krisztusba kapaszkodnak! Az egyháziaknak ezért kereső testvéreinket bölcsen rá kell vezetniük a helyes nemzet- és hazaszeretet útjára, rá kell bízni őket Krisztusra, a Szentháromságra, a Magyarok Nagyasszonya Istenszülő Szűzanyára, az igaz hagyományápolás és a szent hit harmóniájára. Érett hitű, épeszű ember Krisztus ismeretének teljességét képes megkülönböztetni az egyébként hiteles és magasztos, ősi hagyományként ápolni való táltos-hittől is, amelyet maga Krisztus már szeretettel átalakított, megtöltötte saját isteni lényegével, integrálta Népének Isten-tiszteletébe, azaz inkulturálta7. „A két valóság, az Evangélium, illetve az adott kultúra találkozása gyümölcsöző, melynek eredményeképpen mindkettő gazdagszik. A találkozás szerves; vagyis az Evangélium nem idegen testként van jelen a kultúrában, hanem abba mintegy beletestesül, beleivódik. Ebből kifolyólag az adott kultúra úgy válik krisztusivá, hogy közben lényegében ugyanaz marad, ami volt. (…) E munkában hangsúlyos tényező az ismeretterjesztés feladata; el kell oszlatni azokat a téves elképzeléseket, vélekedéseket népünk történelméről, melyeket a Habsburg illetve marxista ideológia plántált a köztudatba, hogy ezáltal mielőbb megindulhasson a nemzeti öntudat regenerációja, megtörténhessen a nemzet mint nemzet „talpra állása”. Ugyanennyire lényeges továbbá az egyház tanításának ismertetése legalább azokon a pontokon, ahol ez az inkulturáció nemes feladatát elősegítheti. Például, vajon hányan tudják, beleértve a keresztény hívőket is, hogy mit tanít az egyház a népek jellegzetes sajátságainak, hagyományainak, kultúrájának tiszteletéről, és az ezekhez való alkalmazkodásról, azután a hazaszeretetről, a hazafias érzésről, a politikai nevelésről, a hazafias és keresztény szellem kapcsolatáról és még folytathatnánk. Amíg ezeket a sarkalatos kérdéseket nem tisztáztuk, egyéni megtérésekről lehet szó, kollektív, nemzeti újjáéledésről azonban semmiképpen sem.”8

Szent István királyunk az előző ezredfordulón rendkívül sajátos, mondhatni üdvtörténeti konjunktúrában uralkodhatott. A Római Szentszékkel mellérendelői – nem némely mai körök törekvéseinek megfelelő vazallusi – viszonyú „katolikus királyságot” alapított, saját főkegyúri, autonóm egyházszervezettel, amelynek élére pátriárkai jogokkal rendelkező prímást állított, hogy még a lehetőségét is megakadályozza külföldinek beleszólni az ország belügyeibe. III. Ottó, a világvégét váró ezredforduló uralkodója felvette a „világ császára”, „apostolok szolgája”, „Jézus Krisztus szolgája” címeket és a Renovatio imperii Romanorum (a Római Birodalom felújítása) lett a programja. Ezt egykori tanítómesterével, II. Szilveszter Pápával közösen, a régi római császárságot visszaállítva kívánták megvalósítani, nem politikai hatalmi képződményként, hanem a keresztény országokat egyetemesen összefogó hierarchiaként, a dicsőséggel eljövő Krisztust fogadó európai népek egységében. Szent István felismerte a lehetőséget, hogy „Isten ujját” vonhatja a térségi politika irányításába. Nem véletlenül szól az „Intelmek” soraiban „a törvény kötelékeiről, amelyet Isten ujja kötözött (digits Dei condita)” – „isteni időben” szervesen egybeszőtte a Magyar Egyházat a Magyar Királysággal. Valami hasonló lehetőség látszik körvonalazódni manapság is, amelyet üdvös volna az illetékes egyházi és világi vezetőknek a Szent István-i bölcsességgel kiaknázva Isten ujját bevonni a történelem irányításába. Ugyan az EU kulisszái mögött nem III. Ottó császár Aachenből és II. Szilveszter pápa Rómából vezénylik Isten Népét, hogy a Dicsőséges Krisztust méltóan fogadja, de az EU „atyjai”, Konrad Adenauer, Robert Schuman és Alcide de Gasperi hitvalló keresztények voltak, és az integráció alapját is – a kiengesztelődés mellett – a szolidaritás alkotta. Az EU zászlójára kiírt pályázatot egy keresztény képzőművész még megnyerhette, Szűz Mária 12 csillagból álló koronájával. Manapság a világpolitikai konjunktúra maffióta ideológiai és gazdasági mechanizmusokkal konzumidióta sátánszolga klónokat tenyészt. Brüsszelben és Strassburgban a Treasury és a Nemzetközi Valutaalap parancsára húzzák a köteleket, amely közül bizonyára nem egy vége némely vatikáni függönyök mögé is elér. Az is már történelmi tény, hogy délkeleten Bukarest, Jászvásár, Balázsfalva, északnyugaton Pozsony és Kassa kikérik maguknak: „kötelesek” ők is, a Vatikán tartson fenn nekik is húzgálnivalót! Esztergom, Budapest, Gyulafehérvár, Kolozsvár – ott a nótát is mások húzzák; vesztésre állna Isten ügye?!

A Szűzanya és a sátán között dúló háborúban a magyar vonatkozású máriás magánkinyilatkoztatások – a Világ Győzelmes Királynője és a Szeretetláng mozgalmak, a Máriás Papi Mozgalom – szerint Szűz Mária Országa előörs, de sokminden a magyar(országi) főpapokon múlik. Fatimában a Szűzanya meghirdette Szeplőtelen Szíve győzelmét, ami akkor fog megvalósulni, amikor a sátán már biztos saját győzelmében. Mária Natália nővéren keresztül Jézus és a Szűzanya „gyakran beszélt az óhajtott engesztelő-kápolnáról, hol kérve, hol sürgetve, hol meg ígérve. Elszomorította az egyházi személyek makacs ellenállása, az értetlenség, amely nem fogadta be az Ő üzeneteit. 1942. szeptemberében, az első bombázás után, így szólt hozzám az Üdvözítő: «Látod, leányom, ettől akartam Én megkímélni ezt az országot! Nem akarják felépíteni a Szeplőtelen Édesanyám tiszteletére szentelt kápolnát, s ez az ellenségeskedés Szívem templomát rombolja bennük. Ez adatott jelül nekik.» (1942. szept. 9-10-e közötti éjjel történt Magyarországon az első bombázás, mely a fővárost váratlanul és előkészületlenül érte, s így azt teljes éjjeli kivilágításában célozhatták. Az első bomba a városmajori Jézus Szíve-templomra esett.) Amikor 1944-ben egy alkalommal szintén a legszentebb Oltáriszentség előtt imádkoztam, újból megjelent előttem a Világ Királynője. Arcán kimondhatatlan fájdalom tükröződött, amint országunkat szemlélte. Ruházata fehér volt, bíbor királyi palást hullott alá két válláról. Egész alakját áttetsző, fekete fátyol borította. Fején korona helyett töviskoszorút viselt. Mezítelen lábait is tövisek borították. Lába alatt az eltiport kígyó feje volt látható. Kezét imára kulcsolta, míg szeméből sűrű könnyei hullottak. (…) A Szent Szűz így szólt: «Az Egyház készítsen Nekem helyet, ahová kegyelmeimmel leszállhatok, hogy onnét szólítsam a bűnösöket megtérésre, s a bűnbánat útjára az egész emberiséget.»(…) Jézus hozzátette: «A magyar népnek Anyámra kell tekintenie, s hirdetnie kell mindenkor: ‹Mi mindannyian a mi Királynőnk és a Világ Győzelmes Királynője által fogunk diadalt aratni.› – Majd hozzáfűzte: «Anyám országát egy jelzővel kívánom kitüntetni: Azt akarom, ne csak Mária országa, hanem Mária engesztelő országa legyen, s ezt a nevet is hordozza minden nemzet előtt.»”9

Egy másik alkalommal Jézus a következőket mondotta Mária Natália nővérnek: „Nagy jövő vár Anyám országára, s általa az egész világ kegyelmet nyer. (…) Miként a betlehemi istállóban elkezdődött a megváltás, úgy a magyar földön elkezdődik az én nagy munkám: a bűn megszüntetése, eltörlése a föld színéről, a lelkek megszentelése, a sátán legyőzése és az én országomnak diadalmas uralma. Ez pedig – miként mondottam – annyiban fog sikerülni, amennyiben Szeplőtelen Anyámnak, mint a «Világ Győzelmes Királynőjének» megadják a nyilvános tiszteletet és elismerést. Atyám az ígért békét csakis legszentebb Anyám, mint a Béke és a Világ Győzelmes Királynője által adja meg. Ezért tudatni akarom a pápával (…) adja ki rendeletben az Egyháznak, hogy minden pap a szentmise végén, az oltárlépcsőn térdre borulva, a jelenlévő hívekkel együtt kérje Mennyei Atyámtól a Világ Győzelmes Királynőjének Szeplőtelen Szíve által a világbékét.”10 Budapesten 2010. május 29-én, Szentháromság Vasárnapja és Szent István ereklyéinek átvitele ünnepén a frissen választott Országgyűlés eskütételekor a vendég nagykövetek között ült a Béke Királynőjének követe, Danko Perutina ferences szerzetes pap a 30 éve tartó Mária-jelenések helyéről, Medjugorjéból, a Világegyház gyóntatóhelyéről, amely Fatima beteljesítője, ahol a sátán reszket az engesztelés, a sok megtérés, szabadulás, kiengesztelődés, lelki és testi gyógyulás miatt. Danko atya megáldotta a Szent Koronás Országházat, az Országgyűlés tagjait, majd külön az új miniszterelnököt és családját. Nem sokkal utána a Nemzetközi Valutaalap és az EU küldöttség – először a globalizmus történelmében – elkullogott Budapestről, mert nemzetnyúzó igényeiket visszautasították. Most Nagyboldogasszony és Szent István ünnepeire készülünk. A Magyar Egyház a kulcs. Megnyílnak-e a lelkiismeretek az „isteni idő” élére állni?!

 


 

LÁBJEGYZET

1Az illusztrációk címei, sorrendben: 1. Makláry Zsolt: Szt. István Király Apostol – Tiszacsoma, gör. kat. templom (a szerző engedélyével); 2. Mindszenty József – (http://www.lmrkat.hu); 3. Csomor Lajos: Szent Korona rekonstruált rajza – (http://www.szentkoronalovagrend.hu) 4. Szinte Gábor: Szilveszter Pápa átadja a Szent Koronát – Saint Simon-i freskó (http://www.festomuvesz.hu) 5. Pazmaneum-kápolna oltárképe – Bécs (http://uj.katolikus.hu)

2A latin saeculum (világ) szóból – egyházi javak kisajátítása állami, világi célokra; a gondolkodásmód általános elvilágiasodása.

3A latin transcendere (átlépni) szóból – az anyagi világ feletti – annak határán kívülről megismerhető – okságot kifejező fogalom.

4Balogh Sándor: Hagyományos vallások és az ősmagyar vallás az új egyházpolitika tükrében. Vallásszociológiai tanulmány, Magyar őstörténet és kereszténység konferencia, Csíkszereda, 2009. – „Először is a disztinkció téves, vallási szempontból két részre osztják az emberiséget: keresztény és pogány, azaz megkereszteltek és meg nem kereszteltek. A történelmileg helyes disztinkció megkívánja egy harmadik kategória felállítását és elismerését, legalább is ami egyes népek kultúráját és értékrendjét illeti (…). Ez pedig a Krisztus-váró, kereszténység előtti proto-kereszténység. A proto-kereszténységben él az ádámi ős-kinyilatkoztatás szelleme, Egy-Istenhívők, hisznek a túlvilágban, vannak erkölcsi normáik, stb. Ezzel szemben a pogányoknál ezen ismérvek közül egy vagy több hiányzik! Végre a Vatikán ezt felismerni látszik, miután (katolikus) etnológusok felfedezték, hogy primitív népek közt is van «hagyományos» vallásosság! Pedig a magyarok vallásáról a Vatikán valószínűleg nem is tudott… Hasonló kategóriát állított fel Reinhold Niebuhr protestáns történész is, aki történelem-értelmezésében, főleg a zsidókra vonatkoztatva, de általános érvényűen, megkülönbözteti a «Krisztus-váró» népeket és vallásokat – akik érzik, hogy valami nem teljes –, a materialista- pozitivista világképű népektől – akik szerint minden teljes, ahogy van, és a fejlődés természetes folyamat eredménye, minden külső beavatkozás nélkül. Ez utóbbi kategóriába esnek a panteista és a materialista keleti vallások. Nos, a mi ősvallásunk «Krisztus-váró» volt, amit a Vatikán hagyományosnak, én proto-kereszténynek neveztem, mint történelmi kategóriát, amit a keresztséggel csak meg kellett szentelni. Ezért az áttérés nagyon könnyű volt, mert várták és könnyen elfogadták a természetfeletti «Krisztust», aki Jézus személyében testesült meg. (…) A Vatikán utasítása szerint tehát a «hagyományos» vallásokat, mint amilyen az ősmagyar is volt, nem lenne szabad «pogányoknak» nevezni.” (kivonatos idézés)

5Mészáros Tibor: A száműzött bíboros szolgálatában. Mindszenty József titkárának napi jegyzetei 1972-1975. – Lámpás Kiadó, Abaliget 2000. (Sajtó alá rendezte: Hetényi Varga Károly és Varga Borbála.)

6Magyar Katolikus Lexikon: Szent Korona – Csomor Lajos (részlet, tartalmi idézés)

7V.ö.: Lumen Gentium 17. – „Az Egyház (…) munkájának eredménye (…), hogy bárhol bármi érték található meg elhintve az emberek szívében és elméjében, vagy a népek sajátos szertartásaiban és kultúrájában, az nemcsak el nem vész, hanem rendezetté lesz, megnemesedik és tökéletesedik az Isten dicsőítésére, a sátán megszégyenítésére és az ember boldogságára.”

8Orvos Levente: Az inkulturáció megvalósulása a magyarság és a kereszténység találkozása terén a múltban és a jövőben – Veszprém, 2000. („A félreértések elkerülése végett a Szentatya figyelmeztet, hogy az inkulturációnál «az Evangéliummal való egyezés» mellett «az egyetemes Egyházzal való közösségnek» is érvényesülnie kell. [vö. RM 54.] Fontosnak tartja még további két dolog megfontolását: egyrészt hogy «az Evangéliumot nem lehet elszakítani attól a kultúrától, amelyben először megfogalmazódott [...]; de attól a kultúrától sem [...], amelyben századok folyamán továbbhagyományozódott.»; ezenkívül, hogy az Evangélium alakítsa, formálja a kultúrát és ne fordítva.”)

9Mária Natália nővér: Regina Mundi Victoriosa, Two Hearts Books & Publishers 2000., California-Budapest.

10Idem 9.

 

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

HONLAPUNKRÓL

Címe, tartalma és szellemisége a Szűzanya
gyergyószentmiklósi könnyei által ihletett
felismeréseket, összefüggéseket, indíttatásokat
hivatott tükrözni. 

HONLAPFELELŐS:
Bazsó-Dombi Attila
Tel.: +40-758-260416

Nem utolsósorban erdélyi magyar

görög katolikus ügyekben is az

érdeklődők rendelkezésére állunk.

ERDÉLYI ÖNKÉNTES GÖR. KAT. MAGYAR MISSZIÓ

B. Dombi Attila – gör. kat. missziós pap

0758.260.416

Vetési A. Zoltán – lelkipásztori kisegítő

0762.481.584

Szeretnénk megismerni a Gyergyószéken, valamint általában Székelyföldön és Erdélyben élő egykori görög katolikus magyar hívek mai leszármazottait, velük kapcsolatot ápolni.